Aktuális
program
Közösségi
oldalaink
Facebook Instagram Youtube
Főoldal

Hu | En

Depardieu tolmácsa is fellép a REÖK-ben

 
Két különleges kezdeményezés indul a REÖK-ben még idén. A novemberi kezdetű Városszél c. színházi projekt Szeged elfeledett, békebeli történeteit dolgozza fel neves színészek közreműködésével. A decemberben induló sorozat pedig szegedi közéleti személyiségek segítségével mutatja be hajléktalan szegedi nők sorsát, akiket segíteni is kíván a REÖK a program bevételével.


Egyedülálló kezdeményezés indul november 24-én, 19:30 órakor a REÖK-ben: két különleges sorozat váltja majd egymást havonta a palota programjában, melyek közül mindkettő példa nélküli vállalkozás. A Délmagyarország együttműködő partnerként vesz részt mindkét projektben, a novemberben induló Városszél című programban ráadásul „tevékeny” szerephez is jut a napilap. A vállaltan lokálpatrióta céllal induló felolvasószínházi sorozat Szeged évtizedekkel ezelőtti történeteivel szeretné megismertetni a közönséget.

A Városszél a lap archívumából előásott izgalmas, vicces, megdöbbentő történetekből merítkezik. Az első előadás alapsztorija egészen 1931-ig nyúlik vissza, és a Fogadalmi Templom galambjainak kálváriáját meséli el. A darabot a sorozat ötletadója és projektfelelőse, Réczei Tamás rendezi, a karaktereket Szabó Gabi, a Szegedi Nemzeti Színház színésznője és Zayzon Zsolt, a kecskeméti Katona József Színház színésze formálják meg. Zayzont a Szegedi Szabadtéri nézői legutóbb tavaly nyáron, a Háry Jánosban láthatták, ahol Gérard Depardieu székely tolmácsát játszotta nagy sikerrel.

Majd decemberben kezdetét veszi egy különleges közéleti sorozat. Az ünnepekhez közeledve szívbemarkoló aktualitása is van ennek a projektnek, hiszen fedél nélküli szegedi asszonyok nehéz, olykor elborzasztó sorsát mutatják be a szintén felolvasva előadott igaz történetek. Ezeket a szövegeket azonban már nem színészek, hanem a város ismert közéleti személyiségei tolmácsolják a nézők felé.

A Városszélre és a decembertől induló közéleti projektre is egységesen 600 forintba kerülnek a belépők. A Délmagyarország előfizetőinek és a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak ebből az árból 10% kedvezményt biztosít a palota.
Facebook Google+ Youtube Foursquare Twitter
 

Támogatók
04 delmagyar radio88 nka 2023 KIM logo colorszeged magyarturizmus MMA 

Médiatámogatók

  artkalauz  Mako TV