Aktuális
program
Közösségi
oldalaink
Facebook Instagram Youtube
Főoldal

Hu | En

Soha ennyi művész nem jelentkezett még a Nyári Tárlatra

 
A képzőművészeti seregszemlén megjelenni évről évre nagyobb presztízst jelent. Pénteken kezdődik a beadott művek zsűrizése, a XXXVIII. Nyári Tárlatot május közepétől láthatja a közönség.
Minden eddiginél több képzőművész jelentkezett a szegedi Nyári Tárlatra: közel 380 alkotó adott be festményt, grafikát vagy plasztikát a REÖK nívós seregszemléjére. Ez azt is jelenti, hogy közel 600 mű kerül a szakmai zsűri elé.

Pénteken kezdik meg a zsűrizését, mely akár két napon keresztül is tarthat a nagyszámú beérkezett alkotások alapján. A bizottságban helyet foglal Popovics Lőrinc szobrászművész, Kótai Tamás képzőművész, László Dániel festőművész, Dr. Nagy Imre művészettörténész és Dr. Nátyi Róbert művészettörténész.

A Nyári Tárlat presztízse évről évre nő, mutatja ezt az a tény is, hogy a kiemelkedő magyar képzőművészek úgy érzik, nem maradhatnak le a kétévente jelentkező szemléről. Az idén harmincnyolcadik alkalommal megrendezett kiállítás mindenkori célja, hogy bemutassa a kortárs magyar képzőművészeti törekvéseket, a hazai táblaképfestészetről, grafikáról és plasztikai törekvésekről nyújtson átfogó és hiteles képet.

Pár éve vezette be a REÖK azt a gyakorlatot, hogy a beadásos rendszer mellett a legnevesebb magyar képzőművészeket hívják meg Szeged egyik kiemelkedő kulturális rendezvényére. Idén sem volt ez másképp: többek között Nádler István, Bukta Imre, Pinczehelyi Sándor, Ilona Keserü Ilona, efZámbó István és feLugossy László alkotása már biztosan látható lesz a május 16. és július 5. közt látogatható tárlaton.
Facebook Google+ Youtube Foursquare Twitter
 

Támogatók
04 delmagyar radio88 nka 2023 KIM logo colorszeged magyarturizmus MMA 

Médiatámogatók

  artkalauz  Mako TV