Újra egy legendás regény zenés adaptációját állítja a Dóm tér színpadára Somogyi Szilárd rendező. Szabó Magda személyesen bízta rá „lányát", Abigélt. Az édes-bús történeten generációk nőttek fel, nyáron minden eddiginél monumentálisabb formában érkezik a musical
Ezer négyzetméteres jégpályát álmodtak a mediterrán szegedi éjszakába a Szabadtéri Játékok idei nyitóelőadásának, Az álarcosbálnak alkotói. A Dóm téren látványos jégrevü, divat-show Náray Tamás instruálásával és kristályban úszó színpad várja a nézőket.
Ilyen mozgalmas előadást ritkán látni szabadtéri színházban, több mint 80 jelenetváltásra van szükség a darabban. A nyomorultak bonyolult díszlete egyik percről a másikra alakul át csatornából híddá, majd kórházzá. Monumentális produkció készül a Szabadtérire.
Kétszáz lufit engedtek a magasba szerelmesek, barátok és rokonok a Szegedi Szabadtéri és a Rádió88 február 14-i, Dóm téri rendezvényén. Az esemény sok szegedit megmozgatott, a verőfényes napsütésben boldogan fejezték ki érzelmeiket a résztvevők.
Állva tapsolt az olaszországi közönség a Szegedi Szabadtéri tavalyi nyitóelőadásának. Harangozó Gyula rendezését, melyet a Győri Balett társulata mutatott be, visszavárják Itáliába.
Gerard Depardieu signed his contract with the Open-Air Festival of Szeged for the role of Napoleon in the Hungarian play János Háry. Tamás Herczeg director, Gyula Harangozó artistic director and the director of the play was present at the important meeting.
Gerard Depardieu will play the role of Napoleon in today's premier, János Háry of the Open-air Festival. The performance is fantastic – as he pointed out. The superstar joined the cast on Wednesday this week. He was amazed by his talented colleagues and the staging of the play by Attila Béres. He said that he got to know Hungarians through the beautiful musical play of Zoltán Kodály.
Valentin-napra készül a Szegedi Szabadtéri: most minden megvásárolt páros bérlethez romantikus fotózás jár, február 14-én, egy különleges Dóm téri programon pedig együtt repíthetik magasba a vonzalmak léggömbjeit a szerelmesek.
Már most elfogyott az összes jegy az idei évadra meghirdetett ABBA-musicalre, így újabb időpontot hirdetett belőle a Szegedi Szabadtéri. Rohamtempóban fogynak a bérletek is, most új konstrukciók közül választhatnak a nézők.
Rohamtempóban fogynak a jegyek és bérletek a Szegedi Szabadtéri Játékok 2015-ös évadának előadásaira: bérletekből már háromszor annyit adtak el, mint tavaly ilyenkor. Új időpontokat kellett meghirdetni a legnépszerűbb előadásokból. A közönségszolgálati iroda is megújul.