|
Hej, Salamon Béla! - Székhelyi József kabaréestje a REÖK-ben február 13-án 19 órától
"Ha én egyszer …
Miért Salamon Béla? – kérdik sokan, mikor meghallják, hogy róla készült egy színdarab.A legkézenfekvőbb válasz, hogy nemrég ünnepeltük születésének 125. évfordulóját.
A másik, hogy a magyar kabaré -, pontosabban kabaré műfaját megteremtő színészek egyik legnagyobb alakja volt, mégis méltatlanul keveset beszélünk róla.
A harmadik ok, s talán ez a legfontosabb, hogy életén keresztül egy olyan korszakot tudunk bemutatni, amelyben a kisember, a pesti kisember hosszú évtizedeken keresztül derült a másik pestin, aki sohasem változott, csak a kor változott meg körülötte, többször is.
Egyetlen arca volt és álarcok helyett is ezt öltötte fel estéről, estére, ez ő maga volt, aki nagy adományozóként jókedvre derített olyan korban is - amikor lehetett -, amelyekben nem éppen a derű volt a meghatározó hangulat.
Azt mondta: „egyszerű embereket szeretek játszani, akiket az élet furcsa helyzetekbe sodor. Mert a születés és a halál között nemcsak tragédiák történnek az egyszerű emberekkel, hanem furcsa és bizarr esetek is.
Ezekre most nem térek ki.
Tudta, hogy ha egyszer kinyitja a száját, ha egyszer elkezd beszélni, akkor oda figyelnek rá.
Úgy gondolom, hogy életének napjainkban is számos tanulsága van, amely Székhelyi József ragyogó alakításában még erősebb.
Ezért Salamon Béla." (Murányi Péter)
Szereposztás:
Salamon Béla: Székhelyi József
Színpadra alkalmazta: Murányi Péter
Rendező: Székhelyi József
Időtartam: 60 perc, szünet nélkül.
Jegyek elővételben a Fesztivál Jegyirodában (Szeged, Tisza L. krt. 56.) 1500 Ft-os áron kaphatók, a helyszínen az előadás napján 2000 Ft-ba kerülnek.
ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS
Aktuális kiállítások
Vinkler 100 - Fantasztikus realizmus 2012. január 21 - március 11.
A művész születésének 100. évfordulója alkalmából jubileumi Vinkler László-kiállítás
"The Art of John Lennon" 2012. január 28. - május 6.
Michael-Andreas Wahle, német magángyűjteményből kölcsönzött anyagból összeállított bemutató címe „The Art of John Lennon“ rögtön elárulja, hogy ez esetben nem annyira a zenész, mint inkább a karikaturista kerül a középpontba.
Bővebben...

|