Karácsonyi nyílt nap a REÖK-ben PDF Print E-mail

Ingyenes gyerekfoglalkozásokkal, koncerttel, tárlatvezetéssel, mesesarokkal, nyereményjátékkal várja a REÖK szombaton a látogatókat. Karácsony előtt még egy izgalmas program, a Nézőművészeti Főiskola című színházi szatíra szórakoztatja az érdeklődőket.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is nyílt napra várja a karácsonyi forgatagban megfáradt látogatókat a REÖK december 17-én, szombaton 10-től 14 óráig. Az ingyenes programok mellett forralt borral fogadják a nagyokat, teával kedveskednek a kicsiknek.


Bátyai Edina igazgató színes programválasztékra hívta fel a figyelmet, mellyel minden korosztálynak szeretnének kedveskedni. A gyerekek a Helen Doron kézműves matinén készített díszeket rögtön fel is akaszthatják a REÖK karácsonyfájára.


A kicsik most is részt vehetnek a népszerű múzeumpedagógiai foglalkozásokon Ale Ildikó vezetésével, valamint mesesarok is várja őket: Fekete Gizi színművésznő olvas fel nekik a magyar népmesékből.


Természetesen az idősebbek sem maradhatnak ki az ingyenes programokból. Tárlatvezetéseket mind a három aktuális kiállításon tart Molnár Sándor, az SZTE Rajz Tanszék oktatója. Hetek óta látogatható az Intonáció 2011 illetve a deKOR2 tárlat. Ez a képzőművészeti kínálat egészült ki nemrég Balla Attila kiállításával.


A tárlatvezetések mellett „kincskereső” játékkal és értékes nyereményekkel várják az érdeklődőket. A folyamatos jó hangulatot pedig mindemellett az SZTE Zeneművészeti Kar hallgatói biztosítják komolyzenei csemegékkel. A kiállításokat egész nap ingyenesen lehet látogatni.


Részletes program:

- Helen Doron matiné bábjátékkal: 10 órától folyamatosan

- Mesesarok: 10:00-tól folyamatosan

- Múzeumpedagógiai foglalkozások: 10:30-tól és 13:00-tól

- Tárlatvezetések: 11:00-tól óránként

- SZTE-ZMK koncertek: folyamatosan

- Kincskereső játék: folyamatosan; sorsolások: 11:00-től óránként