Kedvezőbb jegyárak októbertől a REÖK-ben PDF Print E-mail

Kedvezőbb jegyárak októbertől a REÖK-ben

Goya minden mennyiségben még bő két hétig

Szépség és fájdalom október 20-ig

A nemrégiben felújított, impozáns szecessziós palotában nyílt REÖK Szépség és fájdalom című, Goya, Blake és Kondor Béla műveit bemutató tárlata október 20-án zárul.

A REÖK sokszínű, izgalmas programkínálatában a Goya-tárlat zárásáig számos, a festőzseni élete és művészete ihlette előadások és programok várják az érdeklődőket. Lesz spanyol gitárest Pavlovits Dávid gitárművész előadásában, valamint a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar gitár tanszakos hallgatóinak koncertjére is sor kerül. Bakos András újságíró különleges tárlatvezetésén pedig az érdeklődők megismerkedhetnek egy fiktív Goya-életrajz részleteivel.

Miért vadásznak fogakra Goya figurái? - Élményközpontú tárlatvezetés a REÖK-ben

A még két hétig látogatható Goya-Blake-Kondor kiállítás véghajrájában igazán különleges programmal, egy élményközpontú tárlatvezetéssel kedveskednek a szervezők az óvodás, általános iskolás, és középiskolák, valamint a játékos kedvű felnőtt csoportok számára. Az interaktív tárlatvezetés során a látogatók könnyedén s játszva ismerkedhetnek meg a művészeti alkotások lényegével, mondanivalójával, történelmi hátterével, s nem utolsó sorban a fenti kérdésre is választ kaphatnak. A tárlatvezetést kvízjáték zárja, a helyes megfejtők ajándékban is részesülnek.

Emellett október végéig tart a Szegedi Őszi Kulturális Fesztivál, és természetesen várják közönségüket a REÖK állandó programsorozatai is: a Szobaszínház, Pál Tamás vezette Operaszalon és az operatörténeti előadás-sorozat, valamint az Irodalmi-szalon.

Kedvezőbb jegyárak októbertől

A Kortárs Szeged tárlat zárását követően a REÖK kiállításaira szóló jegyek október 1-jétől alacsonyabb áron elérhetőek: külön tarifák érvényesek az első, illetve második emeleti kiállításokra. Mindazok tehát, akik kíváncsiak a változatos összművészeti programokra és palota egyedülálló tárlataira, októbertől alacsonyabb áron válthatnak jegyet. A REÖK szervezői ugyanakkor külön kedvezménnyel szeretnének kedveskedni a csoportosan érkezők számára: így 15 főtől az első emeleti kiállítás mellett a második emeleti kiállítások is megtekinthetőek egy csoportos jegy áráért.

Az október 1-jétől érvényes jegyárak:

I. emeleti kiállítás

SZÉPSÉG ÉS FÁJDALOM (GOYA)

Felnőtt belépő: 1200 Ft

Nyugdíjas / Diák: 600 Ft

Családi (2 felnőtt, 2 gyermek): 900 Ft / fő

Csoportos kedvezmény: 15 főtől

- diák / nyugdíjas csoport: 500 Ft / fő

- felnőtt csoport: 1 000 Ft / fő

- csoportonként 1 fő kísérőnek ingyenes a belépés

II. emeleti kiállítások

(FeLugossy kiállítása, Nádas Péter fotókiállítás, Csurka Eszter kamarakiállítása

„Magyar festészet napja” kiállítások október 15. – október 30.)

Felnőtt belépő: 700 Ft

Nyugdíjas / Diák / Pedagógus: 500 Ft

Kombinált (összes kiállítás)

Felnőtt: 1700 Ft

Nyugdíjas / Diák / Pedagógus: 900 Ft

Csoportos kedvezmény: 15 főtől

- diák / nyugdíjas csoport: 500 Ft / fő

- felnőtt csoport: 1 000 Ft / fő

- csoportonként 1 fő kísérőnek ingyenes a belépés