Leleplezi titkait a műgyűjtő PDF Print E-mail

 

Hogyan tesz szert egy képzőművészet iránt fogékony bankigazgató háromszáz kortárs alkotásra? A Meditációs tárgyak kiállításhoz kapcsolódó beszélgetésen a műgyűjtő Bodnár Zoltántól ezt is megtudhatja a közönség. 

 Emlékeznek még, mekkora tömeg fogadta pár éve Kovács Gábort, a KOGART-gyűjtemény vagyonos tulajdonosát a REÖK-ben megrendezett kiállításához kapcsolódó beszélgetésen? Nem csak abban a kiállítótérben ültek és álltak, amelyikben az egyik leggazdagabb magyar mesélt a képekkel való bensőséges kapcsolatáról, de a környező három helyiségben is őt hallgatták.

 

Szeptember 20-án, kedden 18 órától hasonló beszélgetésre lehet számítani: Bodnár Zoltán bank-vezérigazgató, műgyűjtő, a REÖK Meditációs tárgyak kiállítási anyagának tulajdonosa avatja be a kíváncsiakat, melyik képbe miért szeretett bele, hol, hogyan jutott hozzá, miképp tárolja közel háromszáz alkotásból álló magángyűjteményét, melynek több mint harmada látható Szegeden.

 

Izgalmas történetekre számíthatunk, hiszen a tárlat – melynek címét Hamvas Bélától kölcsönözte a műgyűjtő – nemcsak a kortárs magyarokat, hanem távol-keleti alkotásokat is bemutat. Ráadásul több olyan kép is került a kiállításra, melyeket még soha nem láthatott a nagyközönség Magyarországon.  

 

 

„A cím pontosan kifejezi a képzőművészethez való viszonyomat – avat be Bodnár Zoltán. – Egy műalkotás persze sokféleképpen hat a nézőre, mégis számomra ezeknek a munkáknak a szemlélése elsősorban arra inspirál, hogy az emberi lét mibenlétéről, alapvető filozófiai kérdéseiről gondolkodjam, felülemelkedve a mindennapi életen.”

 

A távol-keleti kollekcióban vietnámi, srí lanka-i és mongol képzőművészek alkotásai is vannak. A gyűjtő utazásai során szerzett be olyan különlegességeket, mint Ha Manh Thang festménye, melynek párja a szingapúri múzeum gyűjteményében található.

 

„A távol-keleti képzőművészet nagyon ütőképes az absztrakt festészetben, gyakran erős társadalomkritikát fogalmaznak meg általa az alkotók. Ebben a tekintetben izgalmas mű például az is, amelyik Buddha tanítását közvetíti a szemlélőnek.”

 

Akinek ez az „étvágygerjesztő” nem volt elég a képek történetéről és mondanivalójáról, azt a REÖK várja a keddi, ingyenes beszélgetésre.