|
A Szegedi Szabadtéri Játékok és a Varga Mátyás Alapítvány
„MADÁCH SZÍN-JÁTÉKOK” címmel digitális kisfilm-pályázatot hirdet 2-5 fős, középiskolás diákcsoportok számára.
A Szegedi Szabadtéri Játékok 2011-es évadának ünnepi nyitóelőadása alapján fogalmazzátok meg korunk kommunikációs eszközeivel: mit jelent számotokra, a XXI. századi fiatal generáció számára Madách Imre: Az ember tragédiája című műve.
Két témában pályázhattok:
- A Dóm téri előadás és a főpróba hét nyújtotta élményekhez kapcsolódóan, olyan digitális, 5-8 perces kisfilmeket várunk, melyek dokumentációs jelleggel mutatják be, milyen hatással volt rátok a produkció.
- Akik kedvet éreznek a színházi, filmes alkotómunkához – Madách és a Dóm téri előadás gondolatmenetét folytatva – hozzák létre a Tragédia +1 színét. A fontosnak tartott kérdéseket vessétek fel korunk problémáiról (pl. esélyegyenlőség, multikulturalizmus, környezetszennyezés, virtuális világ, stb). A digitális rögzített, színre vitt 5-8 perces változatot várjuk a pályázatra.
Megengedjük, sőt elvárjuk a minél kreatívabb pályázatokat. Ebben a tekintetben a határ a csillagos ég!
A pályázaton való részvételhez regisztrálni kell – a csoport létszáma és választott konzultáns tanár megjelölésével – az alábbi helyről letölthető nevezési lapon: www.reok.hu
A regisztráció határideje: 2011. május 9., hétfő, 12:00
Kontakt: REÖK Szeged; tel.: 62/471-411 begin_of_the_skype_highlighting 62/471-411 end_of_the_skype_highlighting; e-mail:
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
A Szegedi Szabadtéri Játékok a regisztráció alApján lehetőséget biztosít a Főpróbahét próbáinak látogatására és a 2011. július 1-jei premier megtekintésére.
A kisfilmek benyújtásának határideje, helyszíne: 2011. október 3., péntek 12:00; REÖK
A filmek elkészítésének módja szabadon választható (mobiltelefon, kézikamera); a rögzített anyagot mindkét témában DVD-n várjuk.
A beérkezett munkákat független szakmai zsűri értékeli.
A pályázati díjak:
I. díj: 50.000 Ft
II. díj: 30.000 Ft
III. díj: 20.000 Ft
Eredményhirdetés és díjazás: 2011. október 12., szerda 15:00; REÖK
A jelentkezési lap letöltéséhez kattintson ide! |