|
Második alkalommal ad otthont a REÖK-palota a hazai kortárs festészetet legkiemelkedőbb nyári eseményének, a XIII. Táblaképfestészeti Biennálénak. Fontos képzőművészeti esemény, hiszen az alkotóknak is mód és lehetőség nyílik megismerni egymás munkáját.
A REÖK-palotában tartott pénteki megnyitón dr. Nagy Imre művészettörténész hangsúlyozta, a kezdeti 17 biennáléból ma csak mindössze hármat rendeznek meg, és örül, hogy Szegeden 2008 óta méltó helyen állíthatják ki az alkotásokat. Több mint 300 alkotásból lett kiválogatva az a 80, amit az érdeklődők is láthatnak. Két művész díjban is részesült. Vojnich Erzsébet az Oktatási és Kulturális Minisztérium művészeti főosztályának fődíját, Földi Péter pedig Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának díját kapta. A látogatók betekintést nyerhetnek a mai kor művészeinek érzelmi - és gondolatvilágába, szembesülhetnek viszonyaikkal a világhoz. Változatos témák és megvalósítás jellemzi a műveket, azonban egység is érezhető. Összességében azonban elmondható: a kiüresedettség, némaság, szürkeség vegyül a végtelen nyugalommal. Itt és most, valahol… a semmiben – az első emelet képei ezt a témát járják körül. Fisher Balázs Régi és új terem, Váli Dezső Ametiszt műterem és Hajdú László A Panoráma és a Repülés új érzete című képek hűen reprezentálják mindezt. Érdemes megállni és pár percig elidőzni Csurka Eszter Cím nélküli, Szűts Miklós Útmenti ház, Fehér László Légtornász és Kalmárné Horóczi Margit Az angyal álma festményénél is. A REÖK-palota második emeletén rögtön egy érdekes képbe botlunk. Fodor Ákos stílszerűen Snap Shotként definiálja alkotását, amelyen egy adatlapot látunk kitűnő portréfestménnyel. Közelebbről megszemlélve a férfi arcának apró kis részleteit, szemének csillogása, a haja és szájának kidolgozottsága figyelemreméltó. Király Gábor Hentese egy vészjósló figura, mintha tőlünk kérne segítséget a vászonról. Tóth Ernő pedig mintha egy illusztrációt készített volna egy könyvhöz, Pane Klee bábszínháza érdekes történet lehet. Újházi Péter megmutatja rajtunk kívül milyen más lények élnek. A világűrben, mindenki a saját bolygóján üldögélve szemléli a másikat. Az idei Biennálé is tehát sokszínű, izgalmas témákat feszeget. Érdemes ellátogatni a REÖK-be és megismerkedni a hazai és szegedi művészekkel. A festmények május 15-től július 11-ig tekinthetők meg. A Szegedi Szabadtéri Játékokra váltott belépőkkel a kiállítások június 1-től ingyenesen látogathatóak. |